Magyarok Szövetsége

Hétboldogasszony Hajléka palást

Nagy László Attila 2012. június 28. csütörtök 21:45:11 Hírek Nincs hozzászólás
Hétboldogasszony Hajléka palást

Hétboldogasszony Hajléka palást

 

Idén tavasszal már kértünk segítséget a Bösztörpusztán újra felállítandó Hétboldogasszony Hajléka palástjával kapcsolatban. Most ismét azokhoz fordulunk, akik évek óta szívügyüknek érzik a Magyarok Országos Gyűlése sikerét.

 

Az alábbiakban újra közöljük tavaszi felhívásunkat, amelyből megismerhetjük a részleteket, a palást felújításának technikai hátterét.

 

Arra kérünk mindenkit, lehetőségeihez mérten járuljon hozzá, hogy Hétboldogasszony Hajléka teljes méltóságában fogadhassa a betérőket. Ha az a néhány száz társunk, akikkel évek óta együtt építjük a MOGY-ot illetve a Magyarok Szövetsége tagjai és a velünk együttgondolkodók szerény összeggel támogatni tudják a palást felújításának anyag- és munkadíját, akkor az idén is a Hajlék lehet a rendezvény szakrális központja.

 

Kérjük a Magyarok Szövetsége helyi szervezeteit, hogy segítsenek az anyagi háttér biztosításában. Ismertessék ezt a felhívást saját köreikben, illetve fogadják a támogatásokat, majd azt továbbítsák a szervezők felé. Kérjük, hogy erről egy rövid levélben tájékoztassanak bennünket az alábbi címen:

sipisanyi@gmail.com

 

A szükséges anyagmennyiséget már lefoglaltuk, a készítővel egyeztettünk a felújítás mértékéről. Tavaly már kicseréltük a palást alsó részét, július első hetében a helyszínen kiterítjük a vásznat és a készítővel közösen kijelöljük a mindenképpen cserélendő részeket.

 

Kérjük, hogy a támogatásokat lehetőség szerint 2012. július 15-ig juttassák el a megadott elérhetőségekre, hogy a felújítás tervezett ütemét tartani tudjuk.

 

A tervek szerint július második felében varrjuk meg a vásznat és az előzetesen 2 hétig tartó munka után augusztus első vagy második hétvégéjén állítjuk fel a Hajlékot. Természetesen most is örömmel látjuk azokat, akik szeretnének részesei lenni, amint Boldogosszony óvó palástja ráterül a pusztára.

 

Az alábbi számlaszámra várjuk a felajánlott összeget:

Kunszentmiklós Város Önkormányzata

11732150-15337915-10390003

Kérjük írják a megjegyzés rovatba: Hétboldogasszony Hajléka

 

Arra gondoltunk, hogy emlékül mindenkinek átnyújtunk egy kis darabot a régi palástból és természetesen adunk mellé egy képet Hétboldogasszony Hajlékáról is.

 

Az alábbi helyen több száz kép közül böngészhetünk: http://picasaweb.google.hu/sipisanyi

További kérdésekkel, technikai tudnivalókkal kapcsolatban szívesen állunk rendelkezésre. Előre is köszönjük megtisztelő támogatásukat.

Sipos Sándor
Hétboldogasszony Hajléka körüli teendők szervezője
sipisanyi@gmail.com
30 / 376-4707

 

Hétboldogasszony Hajléka – 2012

Az első Magyarok Országos Gyűlése felajánlásaként a Hetedik Dimenzió Építésziroda álmodta meg és építette fel Bösztörpusztán Hétboldogasszony Hajlékát. Az évről-évre megrendezett MOGY-on mindig kiemelt figyelem kísérte ezt a valóban egyedi, a szerves műveltségünkben megőrzött jelképrendszerű és a Fény üzenetét magában hordozó építményt. A pusztába látogató emberek valóban arra használták amire épült, hogy ide betérve és elcsendesedve megtapasztalják az Égiek közelségét.

Az elmúlt évek felemelő pillanatait, a Hajlékkal kapcsolatos különös történéseket már többször közzétettük, Honlapon is olvasható belőlük jó néhány. Az a megtiszteltetés érte az építőket, hogy 2010-ben Hétboldogasszony Hajléka lett a MOGY hivatalos jelképe.

Azóta már két alkalommal is megszerveztük a Boldogasszony Ünnepet, amely jól mutatja, hogy Bösztörpusztát az emberek hite az Égig emelte. Tavaly pedig az is bebizonyosodott, hogy a magyar nemzetnek a Csíksomlyói Búcsú mellett van már egy másik szakrális találkozóhelye is, ez pedig Bösztörpuszta. Ott a Napbaöltözött Boldogasszony itt pedig Hétboldogasszony csodájában lehet részünk.

Bösztörpuszta a Kiskunsági Nemzeti Park része, a MOGY–nak alkalmazkodnia kell ehhez. Így a területet évről-évre abban az állapotban adjuk vissza, ahogyan átvettük. A Hajlék palástját is minden évben fel kell terítenünk, majd lebontanunk. Az évek során az anyaga elhasználódott, megsérült és tavaly jelentős felújításon esett át. Azonban a jelenlegi állapota már nem teszi lehetővé, hogy az idén is felterítsük, a feszített szerkezet terhelését már nem bírja tovább.

Ebben az évben új palástot kell készíttetnünk, amelynek az építész szakmai tervei már elkészültek, a készítővel egyeztettünk. Ez jelentős költséggel jár, az összeget az építéshez hasonlóan most is felajánlásokból szeretnénk összegyűjteni. Akkor felemelő volt az a segítőszándék, ahogyan az emberek anyagiakkal és munkával járultak hozzá Hétboldogasszony Hajlékának felállításához. Most nem segítő kezekre van szükségünk, hanem a palást anyagának megvásárlásához (közel 250 m2) és a készítő tiszteletdíjának fedezéséhez. A kedvezményes anyagárban és a csökkentett munkadíjban is benne van már a támogatás, a haszonról mindkét esetben lemondtak.

Az első felajánlók természetesen az építők, akik az elmúlt évek során minden alkalommal szívet-lelket hozzáadva, időt és anyagiakat nem kímélve járultak hozzá az építéshez illetve elbontáshoz.

Arra kérünk mindenkit, hogy a lehetőségeihez mérten támogassa az újrafelállítást. Szívesen fogadunk egyéni, közösségi vagy akár vállalkozói felajánlásokat is. Örömmel vesszük a helyi MSZ szervezetek segítségét ebben a munkában valamint számítunk arra a több száz társunkra is, akikkel már negyedik éve együtt építjük fel egész Bösztörpusztát. Természetesen az eddigiekhez hasonlóan most is tiszteletben tartjuk a támogatásokat, azok mértékét és forrását bizalmasan kezeljük.

Ha tetszett, oszd meg!

Eszmecsere

You must be logged in to post a comment.